Tisztelet

Hányszor hallom ezt a szót a megrögzött elődeinktől, és hányszor szembesülök azzal, hogy sokunk nem is tudja mit jelent ez a szó. Visszafelé olvasva teletszit, ami leginkább a telet szít, azaz fagyos hangulatot teremt?! :) 
Ebből az lenne a tanulság, hogy a tisztelet visszafelé másképp működik? Mindenki az élet katonájának képzeli magát, és nem képes alárendelni magát felettesének, egyszerűen nem akarja elismerni a rangokat és azt átlépve egy súlycsoportba érzi magát az egykor jobb napokat látott öregekkel.

Sokáig nem értettem én sem a valódi jelentését, azt gondoltam, hogy erre hivatkozni a legkönnyebb és e szó mögé elbújva minden ember elvárhatja a hódolatot. 
Pedig ez nem így van, és csak azért mert elfogadott, hogy sok minden hibás amit az ember talált ki, még nem jelenti azt, hogy azt a maradék jó dolgot is fel kell rúgni ami működhetne. Az, hogy gyakorta kerülünk szembe olyan emberekkel akik szintén mellőzik az előzetes tisztelet megadását, nem jelenti azt, hogy nekünk is akár Pinokió fapofai közönnyel vagy még alpáribb viselkedéssel kell reagálni. (Pinocchio sem volt faragatlan.) Sokszor ahelyett, hogy saját stílusunkon gyalulnánk, esünk meggondolatlanul a másiknak és így az kapcsolatok finomítása helyett gyakorlatilag szándékosan rongáljuk a jelenkori érintkezés esztétikáját.

(A kép forrása: oszdmeg.com)
Egy dolgot elfelejtünk, Spárta csak filmen lenyűgöző, senki sem szeretne olyan körülmények közt élni, és lehajítani egy szem porontyát Taigetosz hegyéről csak mert egy füllel született. A neveltetés lényegességének hangsúlyozása sosem elég, hiszen itt dől el minden. Az emberiességet sosem a külső tulajdonságok, vagy a fizikai cselekvőképességek határozzák meg, mégis gyakorta ítél eszerint a csorda. Az iskolában a kevésbé lányos lányok, a gyengébb lelkű fiúk terrorizálása saját társaiktól hétköznapi gyerekcsíny, viszont a gyerekek felnőnek és a csínyek is durvulnak.
Mindez annak is köszönhető, hogy a tisztelet fogalma nem épült be hétköznapjainkba, lehet hogy volt róla szó de tudatosítva már ritkábban van a családokban, hogy ez bizony fiam vagy lányom az élet minden területén egy hasznos nyitás az ismeretlen emberek felé, nem csak nagyanyádnak kell megadni a szemébe, akit itthon aztán jól lehordunk.

„Tisztelet: más iránt érzett elismerésünknek, megbecsülésünknek magunk tartásában és cselekedeteinkben nyilvánított érzése. Az öregekben az életbölcsességet, a jellemet, végzett munkásságot tiszteljük, a nőkben a nőiességet, tisztaságot stb. Minthogy ily kölcsönös megbecsülés s társadalmi szellem éltetője, joggal nagyra tartjuk külső formáit is és a nevelésben kiváló gondot fordítunk az érzés ápolására.”

Ezt a fogalmat találtam, ami szerintem részben igaz. Ismeretlen emberek iránt nem, akikről nem tudjuk ezeket a nyilvánvaló tulajdonságokat effajta tiszteletet természetesen senki sem érezhet, de a második rész már sejtett valamit: kölcsönös megbecsülés. A kölcsönös megbecsülést ha lefordítjuk és mai ésszel gondolkozunk egy fiatalok részéről erősen eltúlzott dolog. Sokak érvelnek ezzel: - Majd akkor tisztelem, ha okot ad rá! – Jogos ez? Félig-meddig.
Ez alapján a tisztelet is egy önző dolog, a majd akkor adok, ha előbb kapok elvet hangsúlyozza, kölcsönösség helyett az így gondolkodó emberekben. Ez megint azért van, mert nem tudjuk mi a különbség a minimális tisztelet és az egy nemzeti hős által érzett tisztelet között.
Minimális tiszteletet mindenki felé illene tanúsítani. Nemtől , beosztástól és kortól függetlenül. Viszont ebben a fene nagy civilizációban a felgyorsult életvitelben pont ezek az egyén által feleslegesnek gondolt viselkedési formák hullnak ki és ezzel gátolja a nemzet azt amit szeretne, a fejlődést. Kit érdekel a technikai rohamos előreszaladás, ha ez azzal jár, hogy már nem is érdekel valójában a másik és gépekkel helyettesítjük már azt is amit megtehetnénk személyesen, pl. átmenni a szomszédba a baráthoz vagy barátnőhöz és szóban elmondani közlendőnket. Én már kezdem utálni az effajta „szájberszexet’.

Ezzel nem lenne semmi baj, ha valós távolságról lenne szó, de már léteznek olyan kapcsolatok is ahol a két fél egyszerre egymás mellett megy fel a netre és ott beszélgetnek másokkal, miközben ők karnyújtásnyira vannak valami sokkal élettelibb elfoglaltságtól.
Volt olyan anyuka ismerősöm is aki munkanélküli lévén egyfolytában chatelt, elment a gyermekeiért, hazajött letette őket tanulni és chatelt tovább. Ezek a gyermekek borzasztó szeretet igénylőek voltak, és hálásak ha ritkán beszélgettem velük. Sajnáltam őket, hogy az anyjuk nem leli örömét bennük, és a hétköznapi dolgokban, abban hogy anya lehet és megmutathatná az értékeket. Ő mint anya sem tanúsított tiszteletet a gyerekek felé, helyette önző mód csak magával foglalkozott akkor is amikor ez nem az ő rovására ment. Biztos nem csak én tapasztaltam efféle rossz mindenféle nevelést nélkülöző szülő-gyermek kapcsolattal.

Sokat gondolkodtam azon is, hogy miért kell tisztelni az öregeket, csak a korukért?

Nyilvánvalóan azért ez nem elég ok, de azért el kell különíteni itt is a dolgokat. Igenis meg kell adni a leskelődő szomszéd néninek vagy a büdös János bácsinak is belőle egy szeletet, mégha a buszon ülve legszívesebben kiütnénk az üveget, mert biztos hogy az nem nyílik és olyan hangokat adunk ki, amivel simán bekerülnénk egy Darth Vader szinkronhangválogatásban az első helyre.
Mégis miért? Csupán mert ha majd mi leszünk ilyen, az akkori fiatalság számára elviselhetetlen aszott csontsereg, akkor nekünk is csak a minimális tisztelet lesz az esélyünk hétköznapjainkban a boldogulásra, mert ellenkező esetben ha nem tisztelnek akkor kiabálnak velünk. Az akkori mentális tudatunkra ez maga lehet majd a terror, és ha kiabálnak esetleg megütnek akkor mi is majd menjünk ki a hóba megfagyni mint az eszkimók? Talán érzékeitek, hogy épp elég fagyos a helyzet így is. 

A minap voltam szem és fültanúja egy incidensek.
Cingár kölök, tizenhat éves forma, pufi bomber kabátban feszítve elment egy negyven és ötven közti férfi mellett és a vállával belement. A férfi hátranézett de a gyerek „sukár” járással ment tovább.
Utána szólt, hogy. – Fiam figyelj oda merre lépsz!
Erre a srác elkezdett visszabeszélni, hogy neki ilyet ne mondjon, meg mit képzel, itt természetesen már bepipult az öreg és a kezével megfenyegette. A srác lekapta a dzsekijét odadobta a havernak és mint a kakas odadörgölte a mellét a férfihez, figyeltem az eseményeket és erős ingert éreztem hogy lekapjam onnan és Kratosi eleganciával belevágjam a dzsekijébe a kis suttyót. 
Mibe került volna egy: elnézést abban a pillanatban mikor belement? Én sokszor akkor is mondom ha nem biztos, hogy az én hibám. Mondom én, mondja ő, mindketten megyünk nyugodtan tovább.

De mi lesz ha megöregszem és belém könyökölnek leesek a buszról amint lépnék fel és combnyaktörésem lesz, ott ülök majd jobb esetben magam alá vizelve mert a nagy dolgot otthon elvégeztem és várom a mentőt, akik persze szintén örülnek, hogy összekaparhatnak egy újabb vén szardarabot…

Sokat kell még fejlődni e téren a föld minden lakójának, nemtől-kortól és bőrszíntől függetlenül. 
Azt hiszem, hogy ez az a lecke amit sosem elég ismételni, és amire a történelem a legékesebb bizonyíték, hogy nem tanultuk meg rendesen.
Megpróbálok lázadni ez ellen és megmosolyogni a többiek butaságát, mert én úgy szeretnék élni, hogy tudom mit jelent a minimális: tisztelet.