Adam Sandler pár filmje reményt keltett bennem régebben. Ilyen volt az 50 első randi, vagy a Távkapcs és a Férj és férj és az Esti mesék is úgy ahogy, a Spangol már-már elég vegyes képekkel de érdekes értékrendekkel. Aztán jött a Ne
szórakozz Zohannal, ahol is már túl bugyuta volt és nem tetszett és a Nagyfiúk sem hagyott mély nyomot bennem.
Ezek után már nem volt bennem várakozás a filmjei iránt és kételkedve tekintettem meg a Kellékfeleség trailerét, majd rászántam magam a megnézésre mert felcsigázott. Különösebben Jennifer Aniston-ért sem ugrálok, de ellenérzésem sincs vele szemben, csak eddig nem nagyon fogott meg.
Szinte közömbös érzésekkel ültem le a film elé, főleg a Káoszelmélet után, ami nagyon kellemes nyomokat hagyott bennem.
A film romantikus komédia ellenére érdekes sztorival indít, ami egy idő után már nem is lényege, hiszen elég kiszámítható, de ez nem is baj, hiszen a fő erőssége nem ebben mutatkozik meg.
A történet szerint Danny plasztikai sebész aki rájött még elég fiatalon, hogy mekkora hatalma van a jegygyűrűnek, miután meghiúsult a házassága. Egészen addig jól működött amíg egyszer csak nem olyan leányzóval ismerkedett meg aki csak az ösztönöket ébresztette fel benne.
Igen ám, de a jegygyűrű további kalamajkához vezet, és további hazugságokhoz, amiben titkárnője lehet a mentsvár mint éppen tőle el akarni válni akaró feleség, viszont a bonyodalmak még csak itt kezdődnek!
Be kell valljam rég nevettem ilyen jóízűt Adam Sandler filmen, végre normális kifinomult humor köszönt vissza a kijelzőről. Mindez köszönhető annak, hogy a nem egysíkúan csak Ő volt a főszereplő, hanem megoszlott az egész, és így több komikus pillanat is adódott.
A titkárnő ( Jennifer Aniston) gyermekei, főleg a lánya alakítása szerintem fenomenális.
Valamint Anistonnak is jól állt ez az egész. Jól sikerültek a „valamit valamiért” megállapodásokból született kellemetlenségek, amiket el is kellett viselni az inkognitó megőrzése érdekében.
Elsősorban azoknak ajánlom akiknek tetszett a Nászajánlat, vagy a Csúf igazság, az 50 első randi, vagy a Távkapcs. Végre a régi Sandler eszencia „dolgozik” a filmben, remélem lesz még ilyen!a
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése