Nem is tudnék igazi ufós történetet mondani ami annyira megragadt, bennem eleddig.
Aztán megláttam a Paul trailerét, bevallom kicsit féltem Tőle, mert manapság nem kis számban tolják elénk a gagyit. Még mindig nem ocsúdtam fel a Gulliver újrafeldolgozása okán bennem keletkezett törés miatt.
Szóval kétes kíváncsisággal ugyan de engedtem a jónak ígérkező trailer csábításának és belevágtam, hogy felvegyem a kapcsolatot az idegennel! :) Eleinte azt gyanítottam, hogy majd a két főszereplő szépen elbénázza az egészet a „fostos”, kukis, fingós és hányós poénjaival, valamint kisgyermekes naivságával megint csak egy hatalmaz ZERO betűs produktumot tárnak elém, aminél még Teletubbies is több identitással rendelkezik, de mindnyájunk megkönnyebbülésére jelenthetem, hogy hála a magasságosnak: tévedtem!
Bár számomra Simon Pegg nem kiemelkedő, a Vaskabátokban épphogy elmegy kategóriát produkált nálam (na jó néha még nevettem is), itt szerencsére nem ő központ. Kétségkívül az egészet Paul a zűrlény dobja fel, akinek megjelenése igazán igényes.
A sztori szerint Paul 60 éve a kormánynak dolgozik egy titkos katonai bázison, de menekülésre kényszerül. Így kerül két sci-fi rajongó furgonjába akik elhatározták azelőtt, hogy bejárják az összes helyszínt ahol földönkívüliekkel volt bármiféle hír a földön. Graeme Willy és Clive Collins számtalanszor elképzelték már, hogy milyen lenne egy ilyen találkozás, de a valóság teljesen másmilyen mint amilyennek az emberek tervezik, ugye. Graemme és Clive egy nagyobb terv részesei lesznek, és mindent megtesznek, hogy segítség kis zöld újdonsült barátjukat visszajutni az anyahajójára.
Paul dumája hatalmas, de mindez csak fizimiskája miatt. Elvégre nem szoktunk hozzá a szókimondó idegenekhez.
Ez a vicchalmaz egy szokásos amcsi filmben már unalmas ásításhoz vezetne, de itt jól szerepel.
Néhol kicsit csúf igazság, de ami legfőképp kiemeli, hogy mindezek ellenére megőrzi a „hitelességét”.
Képességei nincsenek agyonmisztifikálva, és még a hihető kategóriába tartoznak egyet leszámítva.
De az meg szintén olyan vidámságot csal az arcunkra komikus helyzeteivel, hogy lazán szemet hunyunk felette. Ráadásul további jó pont, hogy itt a meglepetések fogják a hasizmokat megtornáztatni nem a verbális agresszió!
Paul a modern kor E.T.-je, trendi, vagány és mindenképp szeretni való! Így felnőtt fejjel mindképp őt „skubiznám” meg mint hosszú ujjú társát aki legfeljebb a gyengébb nemet venné le jobban hosszú ujjával. Viccet félretéve, a sci-fi és a vígjáték szerelmeseinek ezt látni kell!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése