Ip Man: Wing-Tsun

Számomra mindig is kedves volt a harcművészet, az a fajta testedzés mely a testet és a szellemet neveli éberségre a lelki béke egységével, az út mellyel megtalálhatjuk önmagunk. A kung-fu nem csak harcművészet hanem életszemlélet, egy út amely mindenki számára más gyakorlatokat tartogat.

Sokan nem is tudják ezt megérteni, azt gondolják, hogy ez majd fegyver lesz a kezükben és kivagyiságuk bizonyítékaként a másik fölé kerekedve növelhetik tekintélyük. Ám az arcoskodás és az oktalan harc bizony felemészti az embert, és már önmaga sem tudja miért küzd, nem látja, hogy ebben a küzdelemben bármi is lesz a végkimenetele a vesztes önmaga lesz!
Cáfolható ez az állítás, de ha jobban belegondolunk érezzük ennek az igazságát. Sok filmben próbálták már visszaadni a kung-fu valódi ízét, értelmét és mondanivalóját, de én mostanában találkoztam egy olyan címmel ami eleddig nem látott módon és hitelességgel erőteletettség nélkül mutatta meg mi az összetartás, a becsület és az igazi erény.

Soha egy filmbeli nagymester nem aratott még nálam ilyen osztatlan sikert, mint Ip Man (másképp: Yip Man).
Az életutat bemutatni szánó négy film közül az első háromban, emberi értékek fedezhetőek fel, jól érzékeltetve, hogy a kung-fu-ban a harc másodlagos. Józan gondolatok és szellemiség lengi körül az alkotást, olyan történetvezetéssel, amiben nem azért várjuk a küzdős jeleneteket, mert csapnivaló a forgatókönyv.

Nekem kifejezetten tetszett, hogy nem csak úgy sebtében van összepakolva, hogy rá lehessen húzni a Wing-Tsunt, hanem tényleg fordulatos a sztori és egy percre sem hagy unatkozni. Belecsempészve a humor egy-két helyen mosolyt csal az arcra, ám ez mit sem vesz el a komolyságból. Az első részben pl. az egyik negatív hőst egy tollseprűvel alázza meg nem akármilyen módon, miközben a fia végigteker a nappalin, ahol ugyanis küzdenek, kisbiciklijével és átadja anyukája azaz Ip Man feleségének az üzenetét: „Anya azt mondja ha nem támadsz nem marad egyben a ház”. Hát nem aranyos? Ugyanis a Wing-Tsun a védekezésre épülő intelligens ember harcművészete.

Ip-Man volt a népszerű Bruce Lee mestere, ám korábbi évei eddig az Európai szemünk elől takarásban volt, kivéve azoknak akik beiratkoztak egy ilyen tanfolyamra. Ő volt az aki elsőként elkezdte oktatni a stílust amit egy nő fejlesztett ki de higgyétek el nekem nemtől függetlenül nagyon hatékony. El lehet felejteni a hatalmas ugrásokat, itt legfőképpen az ütéseké a szerep és az alsó rúgásoké, kivéve a mostani legfrissebb részt.

Az első részben Donnie Yen által alakított mester sugározza a nyugalmat és a magabiztosságot, rendkívül jól áll neki ez a szerep. Eleinte kíváncsian szemléljük a dolgokat, hogy valóban képes e hitelesen visszaadni a tekintélyességet és azt a fajta tiszteletet amit egy ilyen ember iránt szívesen érez a néző. Jelentem sikerült!
Ip Man az első részben már családos kisgyermekével és feleségével él Foshanban ahol gazdag család sarjaként rendkívüli tiszteletnek örvend, de ez a tisztelet elismert magas fokú kung-fu tudásának szól.

Eleinte a „sima” életét bemutató részben sem fogunk unatkozni, ahol pár bajkeverőtől védi meg a várost, majd ezután 1930-40 közt zajló kínai-japán háborúban már másképp kell élnie neki és családjának. Szívszorongatóan mutatja be ahogy megosztoznak az utolsó falaton, s a munkában kapott egy darab főtt krumplit is első nap hazaviszi a többieknek. Gazdagsága itt már vajmi kevés, és életében először kétkezi munkával kell megvédeni szeretteit a haláltól.

Persze a japán katonák szórakozásképpen ezekből a gyári munkásokból, régi kung-fu mesterekből toboroznak rizsfejadagért harcosokat, akik megverekednek az embereikkel. Ip Man mindvégig elárkozik ettől, de hogy meddig sikerül neki, azt csak az tudja, meg aki megnézi a filmet.

A második részben a háborúból kimenekült család sorsa folytatódik, ahol is pénzkeresés céljából iskolát alakít Ip Man. Bajkeverő diákjai közül a legfőbb feketeülepű, nem épen a legszimpatikusabb karakter, de érdekessé teszi a történetet. Japánok megszorító helyét az angolok veszik át, akivel emberünknek is szembe kell néznie, de csak miután kivívta t tiszteletét a helyi nagymesterek közt, természetesen egy harcművészeti torna keretében. Sikerült a látványosságot tovább fejleszteni, bár koreográfia terén az első rész sem panaszkodhatott. Ha jobban belegondolunk a történet és helyszín váltása is eredményezi ezt jól sikerült folytatást.

 

Miután osztatlan sikert aratott a mesterek között akkor jön képbe az igazi rivális, az angol túlméretezett arcú bokszoló, aki XXL-es egója mellett dagadó izmai verésével kelti az ellenszenvet.
Itt sem árulnék el többet, mert ezt is akár csak az első részt látni kell. Ez is barátságról, becsületről és a béke kereséséről szól.

A legutóbb látott rész a The Legend Is Born: Ip Man, aminek emléke teljesen friss, mivel nemrég fejeztem be, viszont Ip Man tizenéves életétől az ifjúkorig szól. Tanulás és útkeresés, stílusegyesítés és ezek egyvelegének egységesítése megreformálva a Wing-Tsunt. Bár ezúttal a főszereplőt nem ugyanaz alakítja, hanem Yu-Hang To én mégsem éreztem volna, hogy ez hiba. Karakterre hasonló főszereplőről csak gyanításom volt, hogy talán mégsem Ő az, és ezt csak a stáblista megnézése tudatta igazán. Teljes mértékben profi szinten használta a Wing-Tsunt amiből ugyanaz a hitelesség áradt mint Donnie Yen esetében.

Hitelesen hozta a fiatal énjét az útkereső mesternek, aki szembekerül a tradíciókkal, de mégis kivívja időskori oktatói tiszteletét. Ezúttal belső árulás fokozza majd a feszültséget, itt már nem beszélhetünk egyértelmű rosszindulatról. A negatív szereplő is kényszerítve van a döntésre, és így kerül szembe addig testvéreként tisztelt barátjával: Ip Mannal.

 Én úgy látom, hogy ez a film bár az elődje kronológiailag az első két résznek, mégis koreográfiáiban (érezni az a hiteles "erőt"), legfőképpen a legutolsó harcban túlmutat azon. Ott tényleg az Ong-Bak-ot maga mögé utasító mozdulatsorokat lehet látni. Mindhárom rész olyan, hogy nem muszáj megnézni, de ha már láttuk érezzük, hogy utólag kötelezővé tettük volna önmagunk számára.

Különösen tetszik a feleséget alakító hölgy reakciója és nyugodtsága valamint kitartása férje mellett a nehéz időkben is, türelme és bizakodása ami manapság sok helyen hiányzik.
Ezek filmek olyat mutatnak ami egyszerre bámulatosak, izgalmasak és tiszteletreméltóak. Egy harcos filmek is amikben nem a harc lényeg, de amikor arra kerül a sor az is magával ragad.
A Wing-Tsun él, mozog lélegzik és mindenben jelen.

A legutolsó részt, a negyediket egyszerűen még nem tudtam megnézni. Mivel leváltották a főszereplőt, és koreográfiailag sem tűnik olyan minőséginek mint ez az első három, egyszerűen nem érzek igazi késztetést rá, így erről nem is írnék különösen, csak annyit, hogy sok negatív értékelést kapott.

Ha szeretitek a jó életrajzi filmet, akkor, nézzétek meg ezt az első három részt, mert ugyanolyan értéket képviselnek mint amit anno a tanítvány: Bruce Lee hozott el. Köszönöm, hogy megismerhettelek Ip Man mester!