2013. május 2., csütörtök

Egyedi témák: Kindle 3-4-5 - Touch - Paperwhite - DX

Annak aki már unja a nyitó-, töltő-, töltőleválasztó-, valamint az újraindító képeket az készíthet magának egyedit, és lecserélheti. Erre fogok most jobban kitérni.
Ezt mindenképp a frissítésre használt DK_System mappával kell megtenni: a benne lévő képeket kell lecserélni az általunk kreálttal, természetesen a névnek és a formátumnak, egyeznie kell az eredetivel.

Tehát szükség van a DuoKan telepítőre: Klikk!
Valamint a saját dolgaitokat tartalmazó mappára, hiszen ezzel kell kicsit dolgoznotok:
Kindle 3-4 esetében: Klikk! - frissítve: 2014.10.22
Kindle Touch/Paperwhite esetén: Klikk! - frissítve: 2014.10.22

Bontsátok ki a készüléketeknek megfelelő rar-t és a benne található: Kepek_DK_System mappát fogjuk elsőként használni.
A szöveg-, vagy oldalbeállításnál előjövő állandó szöveg lecserélhető általatok szívesebben olvasottra akkor a Kepek_DK_System\xKindle mappában lévő LayoutDemo.txt-t kell szerkeszteni, egyszerűen csak olyan szöveget illeszteni bele ami tetszik, és felülírni vele a régit.
A Kepek_DK_System\xKindle\res mappájában találhattok képeket amiket saját ízléseitekre szabhattok. Fontos, hogy az eredeti nagyságnak és kiterjesztésnek megfelelő képeket használjatok, és persze ugyanazzal a névvel, tehát felül kell írni az eredetit.
Ha ezzel megvagytok, akkor a  kibontott DuoKan frissítésből másoljátok a DK_System mappát a Kepek_DK_System mappa mellé és:

- Nyomjatok a másol nevű, bat kiterjesztésű fájlra, el sem lehet téveszteni.:)
- Majd feltesz egy kérdést: Felülírja e a következőt: itt látni fogtok egy elérési utat, az "Igen/Nem/Mindig" lehetőségből a Mindig-et válasszátok.
- Ha ez lefutott, akkor másolhatjátok a DK_System állományt a Kindle-re, felülírva a régi, majd újraindítva a Kindle-t feltelepül.
 
Kindle DX és DXG esetén: Klikk!
Itt is ki kell bontani a RAR-t és a benne található három képet lehet szerkeszteni. Viszont ha megvagytok ezzel, akkor másoljátok a Kindle DX-re gyökerébe a „DK_system_HUN” mappát és a „másol.bat”-ot. 
- Nyomjatok a másol nevű, bat kiterjesztésű fájlra.
- Majd feltesz egy kérdést: Felülírja e a következőt: itt látni fogtok egy elérési utat, az "Igen/Nem/Mindig" lehetőségből a Mindig-et válasszátok.
- Ha ez megvan akkor a „DK_System_HUN” mappát és a „másol.bat”-ot törölhetitek, és a DuoKan mostmár az egyedi képeket fogja használni.

Ha valaki közületek nagyon klassz témát készített az kérem ne habozzon megosztani velünk. Hiszen azzal is gazdagíthatjuk a DuoKan használókat. Aki elküldi a témáját ebben a rovatban közzéteszem mindenki számára! Köszönöm!

A témák használatáról annyit, hogy mivel már 2014 van ezért írjátok át a képeknél a start2013 és start2013@kp neveket értelemszerűen start2014 és start2014@kp névre, különben nem lesz jó a kezdőképernyő. Valamint a az UsbUnConfigured-et nevezzétek át UsbPullOut-ra. 

Kobudera témái:
Kindle 3-4; touch; Paperwhite:
Danbo téma 
Delfin téma 
Egyiptom téma 
Könyv téma 
Mark of Kri téma 
Mátrix téma
Origami téma 
Pillangó téma 
Resident Evil: Revelations téma 
Sakk téma 
Vámpír téma 
Virág téma 
Vissza a jövőbe - Delorean téma



Zoltán Szilágyi témái:
Kindle 3-4; touch; Paperwhite:
Cicás téma
Dexter téma 
Fűszer téma 
Japán téma 
Absztrakt téma 
Trónok harca téma 

Trautsch Tímea témái: 
Snoopy téma

Beküldött témák:

Ne pánikolj! - DuoKan téma 

13 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Köszönöm a munkád!
    Minden rendben működik,szépen megcsinálta a képmódosításokat.
    Kivitelezhető ubuntun is, mivel *.bat nem futtatható fájl?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igaz nem most kérdezted, de ha megnézed a másol.bat tartalmát, akkor megtudod, hogy mit hová kell másolni. Ezt megteheted ezek után kézzel.

      A bat kiterjesztés csak annyi (habár nyilván tudod), hogy automatikusan megcsinál bizonyos műveleteket - úgy sejtem itt másolási műveleteket.

      Törlés
    2. Szia!
      Szívesen. Ubuntun nem tudom, hogy lehetne futtatni, de manuálisan is cserélhetőek a képek.
      Üdv!

      Törlés
  3. 2013. június 2., vasárnap ...

    látható a főcímben ebben a cikkben... csak észrevételképpen

    VálaszTörlés
  4. Összedobtam egy témát, csinálnék is róla print screent, hogy megmutassam, de nem működik a menü+keyboard billentyű kombináció K4NT alatt. Vagy én csinálok rosszul valamit?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Úgy tudom még az a screenshot billentyűzet. Küld el a témát kérlek a duokanhun@gmail.com-is emailcímre. Köszönöm a közösség nevében. Üdv!

      Törlés
  5. Üdv!

    Először is köszönök minden eddigi doukan tippet, nagyon szeretem az új rendszert!

    Kérdés: Lehet ezeket a témákat úgy is telepíteni hogy a rendszer már fent van a kindle-ön?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Természetesen, csak ugyanaz a telepitőcsomag legyen mint az adott verziószámú DuoKan, vagy annál nagyobb, újabb.:)

      Törlés
    2. Rosszul tettem fel e kérdést: Ugy alkalmazi a témát hogy nem kell instalálnom?

      Törlés
    3. Sajnos nem lehet alkalmazni, csak rendes instalálással.

      Törlés